10.) Hatodik menetet, kemo 6/6.

2017.12.26.

20.-án megkaptam a 6. kemót, végre vége ennek a fejezetnek. Elötte mammográfián és ultrahangongon voltam, mert fájt a hónaljam, és a mellem. Cisztákat találatak, hála az égnek mást nem. Kiderült, hogy a tumor minimálisan ment össze, de a legtöbb sejt a tumorban elhalt. Minden alkalommal más a hír, így már nem is igazán izgulok a dolgokon.

Kemo közben minden rendben volt velem, szokásos módon zajlott, majd hazajöttünk. Párnapig gyenge voltam nagyon, most kicsit jobb. Sokat alszom, fekszem. Az evés párnapja nem megy, megint az a furcsa íz van a számban, nagyon utálom.  Egyfolytában verejtékezem, sokat vérzik az orrom, és már fáj is , mert belül tele van sebekkel. A bőröm olyan mintha megégett volna, és székrekedésem van. A gyomrom is ég... sebaj , párnap és túl leszek rajta. Rataláltam egy aloe verás hidratáló gélre, sokat segít a bőrömön, mindenhova kenve naponta többször is, így tűrhetőbb a helyzet.

Január 3.-án megyek pet-ctre, 4.-én találkozom a sebésszel, aki műteni fog, megtudom a műtét pontos időpontját, és hogy, hogy fognak műteni. Aztán kapok még kettő ec kemót. A műtéttől - bár ez lesz a 11.- most igazán félek, es az utána való lábadozástól is. Ez van , meg kell csinálni, a cél és csakis a cél lebeg a szemem elött ! 

Kemo elötti napon, elmentünk a férjemmel fenyőfát venni, feldíszítettük, közben karácsonyi zenéket hallgattunk. Koccintottunk én egy deci pezsgővel. Előrébb hoztuk a karácsonyt, azzal a gondolattal, hogy kitudja hogy leszek kemo után. Fa diszítés közben rossz gondolatok voltak megint a fejemben, a félelem attól, hogy mi van ha ez utolsó...., később beszéltem telefonon a tesómmal, összeszedett, én is magam, és most már tudom, hogy nem ez az utolsó, lesz még rengeteg! Nem lehet másképp. Jött a barátunk is, hozott ajándékokat nekünk, együtt voltunk, jó volt . Kicsit sütöttunk, főztünk is. Én inkább csak segédkeztem a férjemnek. Semmi nem lett olyan, mint szokott, de mégis megpróbáltuk. Otthon is hiányzunk mindenkinek, és mindenki hiányzik nekünk is, de majd jövőre bepótoljuk, alig várom már. 

2018.01.05.

Tegnapelött megkezdődtek a műtét elötti vizsgálatok, pet-ct, vérvételek... január 12., jövőhét pénteken lesz a műtét. Tegnap találkoztam a sebésszel, elmondta hogy fog műteni. Felszívodó varratokat kapok, aminek örülök nagyon. Műtét elött megint a fertőtlenítő szappannal kell majd fürödnöm. Reggel én leszek az első, és este már jöhetek is haza. Kb 1 órás lesz, ez lesz 11. 

Műtét után sugárkezelést is fogok kapni, kb 3 hétig, de pontosat a műtét után fogok tudni. pfff ennek nagyon nem örülök, mert így tovább tart az út a gyógyulásig, utána még két ec kemo. 

Sebaj megint egy lépéssel közelebb vagyok a célomhoz!