8.) Negyedik menet, kemo 4/6.

2017.11.09.

Ma találkoztam az orvossal, örült mert szuper a vérkép, a tumor megint összement kb 4 mm-t. Megbeszéltük a mellèkhatásaimat, örült, hogy alig voltak és azok is enyhék ! Persze én is �!

Utána kemora mentünk, már vártak, megittuk a szokásos forrócsokinkat, finom mint mindig. Most csersznye italt kaptam, szendvicset, folyik a gyógyszer, minden szokás szerint megy. 

Most nem kaptam meg a kedvenc nővérkémet, mert rengeteg beteget foglaltak neki, de ez a másik nővérke is igazán kedves, eddig minden jól alakul. Kemo közben nem sok mindent törtent, minden rendben volt, ettünk ittunk, játék, beszélgettünk kicsit. Aztán haza jöttünk, elötte vásároltunk gyümölcsöket. Itthon ebéd, kicsit késve, aztán pihenés, tv, és aludtam kb fél órát.

A tesómmal többször beszéltem, aggódott, a barátnőjével is beszéltem, akivel időközben jó barátnők lettünk, és apu  is hívott estefelé, mind aggódnak, de már megjött hitük. Az elején csak a tragédiát látták a dologban, és nagyon féltek, hogy belehalok. Nem is csodálom, anyu miatt, hogy tudőrákban meghallt párhónap alatt, 8 éve, nagyon rossz tapasztalatunk volt. Most már látom, érzem rajtuk, hogy van még a félelem, mint mindenkiben, de már jobban hiszik és bíznak a gyógyulásomban, mert megy összea tumor. Nagyon örülök ennek, így könnyebb mindenkinek.

Az orvostól sokmindent megtudtam, a folyamatos verejtekezés a petefészkeim miatt vannak, mivel kemo hatására most össz-vissza működik. A 6. kemo utan akkor sem fogok többet kapni, ha pár mili még marad a tumorból, mivel az általában már elhalt sejtek és nem reagálnak a kemóra, tehát mindenképp műtét lesz belőle. Elötte MR, Pet CT lesz, hogy megtudják, hogy csak a tumort kell kivenni, vagy a mellbimbóm is le kell vennni. Jobba örülnék ha a mellbimbóm megmaradna, mert ha levennék nem tudom hogy fogom feldolgozni a hiányát. A Picc-linét kiveszik, mert másképp nem lehet megműteni.

A 6. kemo után 4 hetet várnak és utána műtenek, utáná ismét 4 hetet várnak és kapok 3 hetente , összes még 2 ac/ ec kemot, de elötte vissza rakják a picc-linet. Kérdesemre, hogy ezt a picc-line vissza rakás dolgot nem ugorhatnának át, egyértelmű nem volt a válasz. Az orvos azt magyarázta, hogy anélkül súlyos maradandó károsodást okoz a kemo, még évekkel a kezelések után is fáj a betegek keze, nem ritka az, hogy az ér szétrobban a kezelés közben, ami plasztikai beavatkozást von maga után, és ezenkivül még sok sérülés is fennállhat, ezért semmiképp nem tudjuk kikerülni a picc-line újbóli visszaültetését.

Az izomláz szerű fájdalmat a kortizon okozza, ez nem lesz jobb, majd csak a kezelések után, lassan rendbe jön, igyak rengeteget, és kicsit mozogjak, de ne vigyem tulzásba.

A súlyomat tartanom kell, mert most vagyok a határon, az sem baj ha leadok pár kilót, ezt az utolsó héten, vagyis a harmadik héten érhetem el.

Ma semilyen mellékhatásom nincs, ( maradjon is így), a kortizont nem felejtettem el bevenni, kipirosodott tőle az arcom, zsibbad az egész fejem, de iszom sokat, felóra, óra túl leszek rajta.

 

2017.11.10.

Tegnap estig minden jól ment. Kicsit voltam csak gyenge, de elvoltam. Este viszont jött az izomfájdalom. A semmiből tört rám, lépni sem tudtam, csak álltam és ölelgettem a hálószoba ajtót. Összeakadt a nyelvem is, érthetetlenül motyogtam megint, csorgott a nyálam. Igazából csak a szemem mozgott úgy ahogy kell, ment el az erőm a végtagjaimból, Férjem berakott az ágyba, láttam, hogy csorognak a könnyei, de nem tudtam segíteni neki, hogy megvígasztaljam. Csak motyogtam, hogy mindjárt jól leszek.

Biztos szerencsétlen látvány lehetek, mert még a fejemet sem tudom tartani. Teljesen észnél vagyok, csak a testem nem engedelmeskedik. Tegan kb félóra, óra alatt rendbe jöttem. Utána kicsit tv, és alvás reggelig. Éjjel többször átöltöztem, takarócsere, mert csupa víz voltam állandóan. De párnap és ez is jobb lesz!

 

2017.11.13.

Tegnap itt volt a baratunk, igazi meglepetes volt! Utolagos szülinapi gratulácíó volt. Hozott  nekem egy gyümölcsös pitét, egy gyertyával, amit a felesége sütött, a kislánya, készített nekem egy üdvözlő lapot, csokival, és kaptam meg egy pezsgőt. A pezsgőt elraktam, felbontjuk majd, amikor megkapom a papírom, hogy tünetmentes vagyok!

Még gyenge vagyok, sokat pihenek, alszom is, ez segít. Amit már nagyon utálok, hogy szakad a víz rólam...., öltözöm - vetkőzöm éjjel nappal. Mennek a fehérje szurik, száraz a bőröm, de segít rajta a kókuszolaj, a szám is száraz, zselét hazsnálok rá, amit a gyógyszertárban vettem. Semilyen ízt nem érzek, de ennek is van elönye, mivel az egészséges dolgoknak sokszor igen fura izűk van, most gond nélkül iszom, eszem, mert az állagán kívül semmit sem érzek�, tehát van ennek is jó oldala.

Ég a gyomrom, fáj is, de renét, szódabikarbónát, savlekötőt, fájdalomcsillapítót szedek, és citromos vizet iszom, így próbálok urrá lenni rajta, kisebb nagyonn sikerrel!

Remek 3 napja tartó szorulásomról nem is beszélve, de ezek mind nem durva tünetek, es tudom párnap és elmúlik, újra erőre kapok, újra és újra felállok, küzdök, és a végén erősebb leszek, mint valaha, egészséges, harcos, és egy igazi szép élet vár rám! A cél és csak a cél lebeg a szemem elött !

 

2017.11.16.

Mára mindenféle mellékhatásom szinte teljesen megszünt. Kicsit még szorulásom van, és száraz a szám, de már nem szakad rólam a víz, és lassan erősödöm is. A gondolataim is szebbek, nem látom olyan sötéten a világot.

Ma megyek picc-line tisztításra, hétfőn ultrahangra és mammográfiára. Várom a hétfőt, kíváncsi vagyok, hogy összement e. Én nagyobbnak érzem a tumort, de nagyon remélem, hogy nem így van! 

2017.11.18.

Mai remek témám, az egyetlen megmaradt mellékhatásom, a keserű íz a számban. Idegesítő, mert mindennek rossz az íze így. Kaptam tippeket, amik nagyjából bejöttek. Rágógumi, tic-tac, jégrúd, a jégkrém annyira nem volt hatásos, szódabikarbónás öblögetés, mind mind segítettek ideiglenesen �. Remélem most már hamar elmúlik.

 

2017.11.20.

Ma voltam orvosnál, vérvétel, mammográfia, ultrahang. Tegnapellött a balmellemben találtam egy apró valamit, nagyon megijedtem. Ma mondtam az orvosnak, azt mondta csak egy kisebb ciszta , de nem kell aggódnom, nincs begyulladva. Ultrahang közben, a hónalji nyirokcsomók közül az egyik rosszul néz ki azt mondta. Kérdeztem lehet áttét? Azt mondta valószínű, de nem biztos, ott helyben 2 mintát vett belőle, eredmény 5-6 nap múlva lesz. 

Nagyon összetörtem. Amikor kivették az őrszemnyirokcsomót akkor azt mondták, nincs áttét, mos viszont a kemók hatására megváltozott az állaga tumornak, nem tudom mi az összefüggés a kettő között. Nem akarok áttét, nagyon nagy baj lenne az, én újra megakarok gyógyulni, én élni akarok! 

Próbálok más dolgokra gondolni, elfoglalni magam, mert ha zokog vagy bármit teszek a helyzet akkor sem változik. Remélem, nagyon remélem, hogy nem lesz baj, nem vagyok áttétes! Élni akarok !

Tesóm és baratnője pénteken érkeznek, jönnek 1 hétre. Nagyon örülök nekik, kicsit elterelik a gondolataimat. Jobb lesz kedvem, felfognak tölteni erővel, pozitív energiával. Elég lesz ha csak belenézek a tesóm szép kis szemeibe es megnyugszik a lelkem. Jó hogy van nekem ! ! !

Közben felhívtam az orvost, hogy ha tudja az eredményt rögtön hívjom fel, jófej volt, meg is ígérte! Azt mondta ha nyirokcsomó attét lenne , akkor sem kell aggódni, megváltoztatja a kemót, megműt kiveszi, kicsit hosszabb lesz a gyógyúlás, de így sem lenne nagy baj, de bízzunk a legjobbakban, ahogy látja az eredményt hív.

 

2017.11.30.

24.-én érkeztek tesóm és barátnője, meghozták a szerencsémet �, NINCS ÁTTÉT, NINCS ÁTTÉT, NINCS ÁTTÉT! Azt mondta az orvos, hogy valami gyulladás van, de nem kell vele foglalkozni, mert magától elmúlik, nem veszélyes. Én arra is gondoltam, hogy napokban leborotválta azt a kb 3 kósza szőrszálat a hónaljamon és talán az is okozhatta.  Bármi is okozta, az a lényeg , hogy nem veszélyes, és a legfontosabb, hogy nincs áttét.

Időközben megérkeztek a tesómék, nagyon sokat csavarogtunk, és ugyanannyit ettünk is �! Szuperül érezzük magunkat, jól is birom, még én is nagyokat csodálkozom magamon, hát még ők. Boldogok vagyunk , hogy együtt lehetünk, megbecsülünk minden percet, és örülünk, hogy vagyunk egymásnak.

Csak egy rövid hét, de nekem a világot jelenti most! ! !